Untitled Document

Megtartották az első forduló záró rendezvényét

Csurgó térség szennyvízelvezetés és tisztítás II. ütem előkészítésének záró rendezvényére 2011. február 11-én koradélután került sor.

Az eseményen először Füstös János Csurgó város polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Röviden ismertette a pályázat előzményeit. Mint ismeretes a szennyvíz program I. ütemének, több mint 2 milliárdos beruházása már több évvel ezelőtt megtörtént. Ezt követően a következőket mondta:


"Ez a jelenlegi program pályázati nyelven szólva un. szoft jellegű fejlesztés, hiszen amire itt sor került a közel 30 millió forintban, az a közbeszerzési eljárás lebonyolítása, a projektmenedzsment felállítása, vízjogi engedélyes terveknek a megszerzése. Megvalósítási Tanulmány és Költséghaszon elemzés készítése. Lakosság tájékoztatása, ami sajnos nem könnyű. Lehet, hogy Pesten az íróasztal mellett kicsit könnyebbnek tűnik, bizonyos indikátoroknak a vállalása, de akkor amikor saját bőrünkön tapasztaljuk, érezzük polgármesterek, hogy valóban vannak bizonyos indikátorok, ami csak néhány szám, de nagyon komoly jelentősége van. Ezt az Európai Unió szigorúan ellenőrzi. Teljesülnek-e azok a rákötések, megfelelő teljesülési indexek, százalékok, környezetvédelmi és egyéb előírások . akkor bizony nagyon össze kell dugnunk a fejünket. Közösen kell kitalálni valamit annak érdekében, hogy valóban olyan dolgokat ne vállaljunk ebben a dologban, ami teljesíthetetlen. Viszont a pályázati feltételeknek meg kell felelni. ...Azokat a lépéseket kell megtenni, amelyek vállalhatók. A polgármesterek látják a személyt, akik képesek rá, és vállalhatják anyagilag is, hogy rákössenek - még akkor is, ha az EU finanszírozni is tudja - a rendszerre, és majd működtetni is tudják. Majd a szolgáltatási díjat is tudja fizetni. . A jövőbe kell nézni, az előírásoknak meg kell felelni. Viszonylag kedvező támogatási intenzitású pályázat kezdődött el. Ez a most befejeződő előkészítési rész teszi lehetővé, hogy egyáltalán elinduljunk." - fejezte be gondolatait a polgármester úr.


Ezt követően Stier György (Kapos Hidró Kft.) ismertette a részletes terveket. A beruházás Porrog, Porrogszentkirály és Szenta Községeket érinti. Csurgón a Szennyvíz Program I. ütemében nem szereplő területeken: Rákóczi utca (56 db bekötés), Csokonai utcában (5 db bekötés) és az iharosi úton (4 db bekötés) lesznek munkák. A munkák ez év közepétől jövő év közepéig várhatók. A végleges üzembe helyezés időpontja 2012. december 31.






az oldal tetejére